Iskolával kapcsolatos ügyeid intézésében fordulj bizalommal segítőkész képzési munkatársainkhoz!

+36 1 883-3655
info@szamalk-szalezi.hu

Kövess bennünket

Keress bennünket a közösségi médiában is!

1119 Budapest, Mérnök u. 39.
+36 1 883-3655
info@szamalk-szalezi.hu

Flag of the United Kingdom




Színházi fotós-próbák fotográfus diákjaink részére

FőoldalIskolánk életeDiákéletSzínházi fotós-próbák fotográfus diákjaink részére

Színházi fotós-próbák fotográfus diákjaink részére

A színházi fotózás tanórán kívüli, nem kötelező foglalkozás. Már régebben tervbe vettem, hogy a fotós csoport tehetségesebb diákjait elviszem egy-egy próbára. A szeptembertől indított elsős fotós csoportomnak két helyszínt is sikerült találnom, ahová rendszeresen járhatnak próbákra fotózni.

A Bethlen Téri Színház

A Bethlen Téri Színház 2016-ban hirdette meg pályakezdő tánc- és színházi alkotóknak az Ambíció tehetségprogramot. A program célja, hogy művészi megkötés nélkül biztosítson lelkes, ambiciózus fiatalok számára lehetőséget színpadi bemutatkozásra. Az Ambíció tehetségprogram a fiatal, pályakezdő fotósoknak is lehetőséget biztosít, hogy részt vegyenek a tehetség program keretén belül megvalósult bemutatók főpróbáin. A színházi próbákon iskolánk diákjai nagyobb létszámban vehetnek részt, mint más színházak hasonló rendezvényein. Az itt készült képekből a 2019-es színházi évad elején a színház galériájában egy kiállítás kerül majd megrendezésre, ahol bemutatkozhatnak a fiatal alkotók.

A Karinthy Színház

A Karinthy Színház egy valódi kőszínház, ahol teljesen más karakterű előadásokat láthatnak a szerencsés fotósok, akik részt vehetnek a fotóspróbákon. A színház adottságai miatt a próbákon résztvevők száma korlátozott.

Mindkét színházban havonta egy-egy próba kerül megrendezésre, amelyek időpontjáról írásban tájékoztatnak engem, én pedig meghirdetem az eseményt a fotós csoportok részére. Kérdésként felmerülhet, hogy mennyire jó ötlet kezdő fotósokat színházi próbára vinni? A program a tanórákon kívül szabadon választható, senkinek nem kötelező. A komolyan tanulni szándékozó tanulóknak pedig jó lehetőség a szakmai fejlődésre. A színházi próbán nem csak a technikai tudás számít, hanem az emberi kapcsolatok, az etikett, és a jó kommunikáció. Már a legelső konzultáción kiderült, hogy a fotós diákok a próbákon felmerült technikai problémákat sokkal jobban össze tudták kapcsolni az elméleti órákon elhangzottakkal, mint azok, akik nem vettek részt rajta. A hibák mindenkire inspiráló hatással voltak, és tudatosan kezdtek el felkészülni a következő alkalomra. A konzultáción mindenkivel átnéztük a saját fényképezőgépének a fénymérésre vonatkozó beállításait. A színpadon alapvetően színházi lámpák biztosítják a fényt és a világítás az előadás alatt folyamatosan változik. A fény a színházi dramaturgia eszköze, a világítás adja az atmoszférát, vagy emeli ki a fontos részleteket. A színpadi fény követi a szereplőket, és percről percre változik az erőssége. A világítás lehet erős és szórt, amely a színpad minden pontját egyformán éri, de lehet pontszerű, ami csak egy arcot világít meg. A szemünk könnyedén megbirkózik a nagy fény-árnyék kontrasztokkal, de a gépbe épített fénymérő nem biztos, hogy helyesen érzékeli a színpadi fény erősségét. A beépített fénymérők egy neutrális szürke mintához vannak hangolva. Ez a minta a rá eső fény 18%-át veri vissza. A gép akkor is erre a mintára kalibrál, ha túl sötét a téma. A probléma megoldása a helyes fénymérés és az expozíciós idő kompenzálása. A színpadi világításra jellemző nagy kontrasztkülönbség okozta probléma megoldása sok gyakorlással orvosolható. Először a fényképezőgép kezelését kell alaposan elsajátítani. Ismerni kell a különböző fénymérési módokat, és meg kell tanulni a gyors váltást a különböző beállítások között. A színházi próbán nem csak a gépre, hanem az előadásra is figyelni kell. Meg kell tanulni, hogyan lehet gyorsan ráhangolódni a látottakra, és elkapni a legjobb pillanatokat.

A szeptembertől tartó színházi évad próbáin sokkal jobban sikerültek a képek, mint azt egy kezdő csoporttól elvárható. A tanulmányi idő alatt készült képeket csak a tanulmányokhoz (portfólió vagy vizsgamunka) lehet felhasználni, médiában a színház külön hozzájárulásával jelenhetnek meg. A kollégáimmal tervezzük egy „hónap fotósa” projekt indítását is.

Varga Gábor György

tanár – fotográfus szak

 

 

Alice Csodaországban

Bunbury

Desdemonium

Halved