Az a:r:c-projekt vendégszereplése a horvát fővárosban
Már két éve tart az együttműködésünk a Zágrábi Liszt Intézettel, amely során több sikeres közös esemény is megvalósult.
Tovább olvasomMár két éve tart az együttműködésünk a Zágrábi Liszt Intézettel, amely során több sikeres közös esemény is megvalósult.
Tovább olvasomAz idei szoftverfejlesztő szakdolgozatok között is volt nagyon sok kiváló dolgozat!
Tovább olvasomAz alábbi játékokat elsőéves nappalis szoftverfejlesztő diákjaink készítették órán kívül, szorgalmi feladatként, előre kiadott feladat vagy saját ötlet alapján.
Tovább olvasomÖrömmel jelentjük be, hogy iskolánk, a SZÁMALK-Szalézi Technikum és Szakgimnázium, 2024. június 7-én, 14:00 órakor vendégszerepel a zágrábi Liszt Intézetben.
Tovább olvasomA második félév záróprojektje Javacript óra keretében egy alap webáruház elkészítése volt. A feladaton mindenki egyénileg dolgozott egy saját, előre megtervezett designterv alapján.
Tovább olvasomKőrösi Tamás végzős fotográfusunk az idei évben is sikeresen pályázott a DUE médiahálózat diákújságíró pályázatán
Tovább olvasomA 2024-es Országos Középiskolai Diákprojektversenyen az a:r:c projekt a harmadik helyezést érte el.
Tovább olvasomFaltis Roberta tanárnő és Szabó Maja divattervező szakmairányos tanuló képviselték iskolánkat a DunaTV Család-barát műsorában
Tovább olvasomAz idei évben ismételten megrendezésre kerül a Mozgókép- és animációkészítő (MOA) szakmairány vizsgafilm premier vetítése, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk. Az esemény ingyenesen látogatható, és a Premier
Tovább olvasomIskolánk egy izgalmas és inspiráló hetet töltött francia diákok és tanárok társaságában. A látogatásuk alkalmával lehetőségük nyílt betekinteni művészeti képzéseinkbe, és részt venni óráinkon, amelyek során grafikusok,
Tovább olvasom